Mindenki, aki átélte szeretteinek elvesztését, a maga módján gyászol. Néha egy hétig, néha egy hónapig, néha évekig szenved. A szakemberek kerülik az olyan határidők kitűzését, amelyek meghatároznák a gyász "helyes" hosszát. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor biztosan tudják, hogy az ember kórosan éli meg gyászát. Milyen jelek jelzik ezt és mi a kóros gyász?
Anna néhány éve eltemette két hónapos fiát. Valószínűleg egy titokzatos betegség következtében veszítette el, amelyet gyermekágyi halálnak neveznek. Nem tett semmi rosszat: nem hanyagolta el a gyereket, nem hagyta figyelmen kívül a betegségének tüneteit… Egy reggel csak felkelt, és a kis Johnny nem lélegzett.
Ania élete következő éveit gyakorlatilag a temetőben töltötte. Egész nap ott ült, otthon pedig újra meg újra elrendezgette a baba dolgait. A fiú születésének és halálának évfordulóján bezárkózott, és néhány napig ágyban feküdt.
Nem tért vissza dolgozni, bár a cég megpróbált segíteni neki: "Vár egy hely, szólj, ha vissza akarsz jönni". A férj eleinte nem erőltette, hanem további parancsokat vett fel a kölcsön kifizetésére. De egy idő után gyengéden javasolta, hogy keressen valamit. Végül is megpróbálhatnak újra teherbe esni, és akkor hasznos lenne a szülési szabadság…
De Ania számára egy másik gyerek gondolata istenkáromlásnak tűnt. – Hogyan ajánlhatja ezt nekem, ha a fiam megh alt? Aniát depresszióval diagnosztizálták, amelyet 6 évig kezelt.
Férje azt mondja, hogy csak idén hitt a terápia sikerében. Néhány nappal fia születésnapja után Ania hirtelen abbahagyta a vasalást, és azt mondta neki: "Elfelejtettük Jasiek születésnapját!". "És hála Istennek" - gondolta …
A gyászt át kell élni
Ilyen történetek a szeretteiket elvesztett emberek megsegítésével foglalkozó "Nagle Sami" Alapítványnál dolgozó pszichológusok mindennapjai. Szakemberek támogatják őket gyászuk átélésében, pszichoterapeutákkal osztályokat szerveznek, és támogató csoportokat hoznak létre Lengyelország-szerte.
- Gyakran fordulnak hozzánk olyan emberek, akik hirtelen egyedül maradtak. Nem tudják, mit csináljanak, hogyan éljenek tovább, segítséget, tippeket keresnek. De hívnak minket olyanok is, akik már régóta gyászolnak, és nem tudnak visszatérni a normális életbe – mondja Lutomska Mariannaaz alapítvány ügyvezető igazgatója.
A pszichológusok és pszichiáterek meg vannak győződve arról, hogy ahhoz, hogy egy szeretett személy halála után normálisan tudjon működni, gyászt kell átélnie. Ez azt jelenti, hogy időt adsz magadnak a sokkolásra, szomorúságra és vágyakozásra, hogy egy idő után el tudd fogadni a történteket. A szakemberek nem tudják megítélni, mennyi időre van szüksége például egy anyának, aki most temette el fiát.
- Jelenleg az a hiedelem, hogy a gyász egyéni dolog, és a gyász élménye minden ember számára más - mondja Dr. Piotr Kiemrałowski, pszichológus, pszichoterapeuta és a "Nagle Sami" Alapítvány tagja. - Ezért ma eltérünk attól a gondolattól, ami korábban az volt, hogy a gyásznak legalább hat hónapig kell tartania, és utána térjen vissza a régi életéhez.
A gyász állapota, mint olyan, valamely kapcsolat (szülői, párkapcsolati, baráti) elvesztésének állapota. Minél jobb és erősebb ez a kapcsolat, annál hosszabb ideig lehet megbékélni a hiányával. Ennek ellenére minden pszichológus képes észrevenni azokat a jeleket, amelyek arra utalnak, hogy egy adott személy gyásza nem helyes, például nagyon hosszú ideig. Kóros gyásznak hívjuk.
Túl hosszú, túl intenzív …
Nyilvánvalóan nem az egyetlen kritérium a szeretett személy halála utáni kétségbeesés időtartama. Vannak más tünetek is, amelyeknek figyelmeztetniük kell a családot vagy az érintett személyt.
- A depressziós hangulat, a szomorúság, sőt a harag is normális tünetek, amelyektől még nem kell aggódni, de amikor azt látjuk, hogy az ember nagyon koncentrál a gyász átélésére, és nem hagyja el ezt a teret, gyaníthatjuk, hogy nem birkózik meg a veszteséggel – magyarázza Dr. Kiemrałowski. - A kóros gyászt átélők néhány hónap után nem tudnak visszatérni korábbi szerepükbe - anya, feleség, alkalmazott. Nem tudnak visszatérni semmilyen tevékenységhez, ami eddig fontos volt számukra. Depressziós tüneteik vannak, ami miatt nem kelnek ki az ágyból. De nap mint nap a temetőben is ülhetnek, emlékezve az elhunyttal kapcsolatos múltbeli eseményekre, nézegetik a fotóit, megszállottan visszatérnek emlékeihez és folyton róla beszélnek.
Nagyon jellemző az is, hogy az ún oltárok, azaz az elhunytak emlékhelyei, amelyeket nem szabad elmozdítani.
- Senki nem léphet be abba a helyiségbe, ahol például egy elhunyt gyermek lakott, senki nem változtathat benne semmit. Még ha ez a hely hasznos is lenne, mert más gyerekek is vannak a házban, a kóros depresszióban szenvedő személy nem engedi kidobni az elhunyt ruháit és holmiját – teszi hozzá Dr. Kiembijowski.
Az interjúalany szerint ennek az állapotnak gyakori és zavaró eleme a saját egészségének elhanyagolása. - Olyan emberekkel történik, akikhiggyük el, hogy az élet nem ér véget a test szétesésével, hanem a halál után többről van szó – mondja a szakember. - Ilyenkor érzik a vágyat, hogy kapcsolatba lépjenek a másvilág halottaival, arról álmodoznak, hogy meghalnak, ezért nem szednek gyógyszereket és nem törődnek az egészségükkel. Ez egy ilyen öngyilkosság, nem radikális, hanem részletekben hajtják végre.
Néha a kóros gyász tünete az apátia, néha pedig az agresszió – hogy az elhunyt békén hagyott minket, hogy a sors annyira megcsúfolt. Harag akkor is feltámadhat, ha egy családtag megpróbál minket kirángatni a kétségbeesésből. Nagyon gyakran ellenségként kezelik az ilyen embereket, mert nem engedik, hogy továbbra is szenvedjenek fájdalmukban, vagy táplálkozzanak szomorúságukkal.
A hatás akár a kapcsolatok megszakadása is lehet, ami rossz, mert a gyászoló embereknek sok támogatásra van szükségük a családtól és a barátoktól. Lehet beszélgetés, de egyben megkönnyebbülés is a mindennapi kötelességekben, amire egy szenvedő embernek nincs feje: kisgyermekek gondozása, bevásárlás, takarítás …
- Olyan emberek lépnek velünk kapcsolatba, akiknek a családjában van valaki, aki nem tud megbirkózni partnere, gyermeke vagy szülője halálával. Kérdezik, hogyan tudnának neki segíteni, hogyan viselkedjenek. Aggódnak a szeretteikért, és a legjobbat akarják, de néha tudtukon kívül megbántják őket azzal, hogy „kapaszkodj meg”. Az ilyen szavak nem segítenek – mondja Lutomska Marianna.
Éppen ezért a „Nagle Sami” Alapítvány egyik tevékenysége olyan támogató csoportok létrehozása, amelyek életüket vesztett, hasonló tapasztalatokkal rendelkező embereket tömörítenek. Néha, ha ez nem elegendő, egyéni pszichoterápia szükséges, sőt gyógyszeres kezelés bevezetése is szükséges.
- Ha egy gyászoló embernek antidepresszánst adunk, az természetesen nem gyógyítja meg szenvedésének okát, de javítja a kedélyállapotát, így az ember képes lesz kiszabadulni ebből a fekete kútból és más dolgokat is csinálni. könnyebb megbékélni a valósággal – mondja Dr. Kiemmłowski. - Ezért ilyen helyzetben szakemberhez kell fordulni. Minden pszichológusnak ismernie kell a gyászolók támogatását, tudnia kell, mikor szükséges a kezelés bevezetése és mit (egyes gyógyszerek érzelmeket, mások hangulatjavítók), mikor pszichoterápia, mikor szükséges pszichiáter segítsége. Lengyelországban sajnos a betegek túl későn érkeznek rendelőjébe, amikor a kóros gyász tünetei hosszú hónapokra rögzülnek. Akkor nehéz segíteni rajtuk.
Megéri tudniA szakemberek szerint vannak olyan emberek, akik különösen ki vannak téve az ilyen „helytelen” gyásznak. Minden átélt válság, kudarc és tragédia gyengíti pszichénket. Talán amikor egy szeretett ember halálával felhalmozódnakolyan helyzetbe kerülünk, amikor nem tudunk megbirkózni a gyászunkkal. A kóros gyász gyakran megjelenik az érzelmeikkel megbirkózni nem tudó gyermekeknél, illetve akkor is, ha az elhunyt és a szenvedő között rendkívül erős kötelék (pl. szülői kötelék) vagy kóros kötelék alakult ki - szokták mondani a függő személyiségről, pl. eltartott személy, akinek csekély szociális kompetenciája van, fél az emberektől, és az elhunyt volt az egyetlen kapcsolata a világgal.
Ingyenes támogató telefon a "Nagle Sami" Alapítvány gyászolóinak: 800 108 108
A szerzőről
Małgorzata WójcikA weboldalért felelős szerkesztő. Újságíró 25 éves tapasztalattal. Kezdettől fogva a gyermek és egészség témakörhöz kötődött - többek között dolgozott. a „M jak mama” magazinban. Az mjakmama.pl oldalon a terhességre és a szülésre szakosodott. Magánéletben - három kamasz gyermek édesanyja. Szívesen olvas, kutyájával sétál az erdőben.
Olvasson további cikkeket a szerzőtől