- Honnan ered az elutasítástól való félelem?
- Az elutasítástól való félelem tünetei
- Megbirkózol a nullofóbiával?
Segítsen a webhely fejlesztésében, megosztva a cikket a barátokkal!
Az elutasítástól való félelem (nullofóbia) megakadályozza, hogy boldog kapcsolatokat építsen ki másokkal és élvezze az életet. Sok ember, aki ebben a betegségben szenved, nincs tudatában ennek, de a probléma figyelmen kívül hagyása gyakran magányra és stresszes életre kárhoztatja őket. Ismerje meg az elutasítástól való félelem megtapasztalásának tüneteit.
Az elutasítástól való félelemegy mentális rendellenesség, amely a más emberekkel való közeli kapcsolatoktól való irracionális félelemen alapul. Bármilyen kapcsolat vagy barátság egy zavart személy számára magában hordozza a visszautasítás kockázatát, és ennek következtében a magány vízióját (ami különösen ijesztő). Az elutasítástól való félelemtől szenvedők általában két minta egyikét követik.
Az első az élet egy kapcsolatban, de az állandó bizonytalanság érzése és a félelem, hogy egyszer véget érhet. Egy ilyen kapcsolat nem ad boldogságot az embernek, és néha neurózist okoz. Az elutasítástól való félelem olyan nagy, hogy a beteg mindent megtesz (és gyakran önmaga ellen), hogy ne veszítse el a másikat. Igyekszik folyamatosan megnyugtatni magát az érzéseiről, és megfelelni a másik fél elvárásainak. Végül a sarokba szorítás és a kényszerűség formáját ölti, ami viszont a szakítás oka lesz.
A második út, amelyet az elutasítástól félő emberek választanak, hogy kerüljék a másokkal való szoros kapcsolatokat. A betegek nem akarnak belekeveredni és próbálkozni, előre feltételezve, hogy a kapcsolat úgysem fog fennmaradni. Megvédik magukat a magánytól, de nem akarják megkockáztatni, hogy elutasítsák. Így nem adnak esélyt azoknak, akik szeretnék jobban megismerni őket.
A páciens pszichéjében aktiválódó számos mechanizmus tökéletesen elfedi a rendellenesség tüneteit, ezért a nullofóbiában szenvedők nem mindig vannak tudatában betegségeiknek.
Az elutasítástól való félelem gyakran alacsony önbecsüléssel jár.
Honnan ered az elutasítástól való félelem?
A legtöbb pszichológus egy adott személy múltjában látja a nullofóbia okait. Általában a túlzottan védekező szülők befolyásolják ennek a rendellenességnek a kialakulását, és gyermekükre mindenben odafigyelve önálló életre képtelen embert neveltek fel. Az ilyen emberek félnek a függetlenségtől és a magánytól, ezért vállalják, hogy sok mindent megtesznek, hogy ne maradjanakelutasítva.
Az elutasítástól való félelem leggyakoribb oka azonban az elutasítás múltbeli tapasztalata. Az ebből az időszakból származó negatív és erős érzések valódi hatással vannak a későbbi életre. A múltban az elutasítás összefüggésbe hozható például a szülők elhagyásával vagy egyikük elvesztésével. Ez egy fájdalmas szakítás élménye is lehetett volna.
Az elutasítástól való félelmet független tényezők is előidézhetik, és például veleszületett karakter vagy személyiségjegy lehet. A magányos tulajdonságok lehetnek veleszületettek és például a szülőktől örököltek.
Az elutasítástól való félelem tünetei
Az elutasítástól való félelem személyiségzavarból eredhet, ezért ennek a szorongástípusnak a tünetei minden esetben kissé eltérőek lehetnek.
A nárcisztikus emberek általában gőgösséggel, magas önbecsüléssel, önidealizálással, az empátia hiányával és a másokkal szembeni túlzott igényekkel leplezik félelmeiket. Ez a megközelítés nem támogatja az ilyen személlyel való kapcsolat szorosabbra fűzését.
Az elkerülő emberek elkerülik azokat a helyzeteket, amelyek erősebb kapcsolatokat építhetnek ki másokkal.
A függő személyiségzavarban szenvedők a tehetetlenség érzését, a kapcsolatban lévő másik személynek való alávetettséget, a saját vélemény hiányát és a tetteikért való felelősség másokra hárítását mutatják. A másoknak ennyire alárendelt emberek nem tudnak önállóan működni, ezért a magánytól való félelmük rendkívül erős.
A nullofóbia határes személyiségtípusoknál is előfordul. Ekkor a tünet a társas kapcsolatokban a szélsőségekig terjedő (a szerelemtől a gyűlöletig) vagy az érzelmi instabilitás lehet, ami mindig egy boldog kapcsolat útjában áll.
A paranoiás betegségekben szenvedők az elutasítástól való félelmet gyanakvással, bizalmatlansággal és a neheztelés hosszú távú megtartásával takarják el.
A szorongás tünete lehet bármilyen interperszonális kapcsolatból visszahúzódó attitűd, az egyedülélésre való hajlam, alacsony emocionalitás, ami lehetetlenné teszi a másokkal való szorosabb kapcsolatok kialakítását. Ez egy védekező mechanizmus, amely megvéd a túl sok ismerőstől.
Megéri tudniAz elutasítástól való félelmet gyakran lecsökkent önbecsülés és mások megértésének hiánya követi. Ez az élet más területein is megjelenik. Az önbizalom és a motiváció hiánya megnehezíti az ambiciózus feladatok vállalását és a kitűzött célok elérését. A rendellenességek nagy intenzitása esetén a kilökődéstől való félelem a neurózis vagy akár a depresszió kezdete is lehet.
Megbirkózol a nullofóbiával?
Az elutasítástól való félelem nemcsak gyakran nehéz megvalósítani, hanemszakember segítsége nélkül nehéz kezelni a problémát. A terápia a leghatékonyabb kezelési mód, bár itt akadályt jelenthet a beteg kilökődéstől való félelme. Ezúttal egy terapeuta által.
A kilökődési szorongásterápia fő célja, hogy segítse a beteget a kapcsolatban maradni.
Terápiás alapelvek:
Először is, a páciensnek fel kell adnia félelmét és attól való félelmét, hogy szorosabb kapcsolatba kerüljön a terapeutával. Itt valószínűleg újra megjelenik a visszahúzódó hozzáállás. A terapeuta feladata, hogy a kezelést úgy végezze, hogy ezek az aggodalmak megszűnjenek. A páciensnek meg kell értenie, hogy ha elmondja a terapeutának a nehéz élményeket, az nem változtatja meg a pácienshez való hozzáállását, és nem okoz elutasítást. A nullofóbia megszüntetése érdekében a pszichoterapeutának terápiában kell tartania a pácienst, és nem szabad hagynia, hogy abbahagyja a kezelést.
Ez a bizalom megszerzése a terápia legnagyobb sikere, és egy esély arra, hogy a beteg megértse a problémát. Maga a pszichoterápia hosszan tartó és szigorú következetességet igényel. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a betegek túlérzékenyek önmagukra, ezért nagyon könnyű elveszíteni a figyelmüket, és eltántorítani őket a terápiától. Ha azonban megértik problémájukat, nagyon jók az esélyek az elutasítástól való félelem megszüntetésére. A sikeres és teljes terápia után a kilökődéstől való félelem miatt a betegeknek magabiztosan kell szoros kapcsolatot kialakítaniuk más emberekkel, elfelejtve korábbi félelmeiket.