A DDD terápia célja (felnőtt gyermek egy diszfunkcionális családból) az, hogy megtanulja elfogadni és gondoskodni önmagáról a többi ember iránti tisztelet szellemében. Pszichoterápiára akkor van szükség, ha egy DDD-s ember annak ellenére, hogy tisztában van romboló és nehéz viselkedésével, nem tud megszabadulni a gyermekkorában tanult automatizmusaitól. Nézze meg, miről is szól a DDD terápia, és mikor érdemes pszichoterapeuta segítségét igénybe venni.
DDD terápiaarról szól, hogyan kell megtanulni kezelni a problémákat és a korábbiaktól eltérő módon cselekedni. Egy régen rosszul működő családból származó felnőtt gyermeknek saját hibáján kívül meg kellett tanulnia a beteges helyzetben való megélés és túlélés módszereit. Ami a kóros családnak bevált, az nem fog működni a normális felnőtt élet felépítésében. Annak érdekében, hogy ne viselkedj gyerekként a nehezebb helyzetekben, kapcsolatba kell lépned egy terapeutával.
A DDD felmérése vagy akár diagnosztizálása többdimenziós kérdés, és az, hogy terápiát igényel-e, nagyban függ az adott személy egyéni jellemzőitől, a változásra való készségétől és a mindennapi élet nehézségi fokától. Tagadhatatlan, hogy a szülők a legfontosabb és legelső példakép egy gyermek számára. Megtanítják kezelni a problémákat, leküzdeni a nehézségeket, dönteni az értékek által közvetített oktatási módszerekről
Ez a fejlődési szempontból fontos időszak a felnőtt élet számos aspektusát meghatározza, a biztonságérzet, az önbecsülés, a nőiesség/férfiasság érzésének kialakítása, a kapcsolatépítés stb. A diszfunkcionális családban a gyermek megfelelő fejlődése szinte lehetetlen, és a valósághoz való hajlás és a nehéz körülményekhez való alkalmazkodás szükségessége csak tovább erősíti ezeket a hiányosságokat felnőtt életében.
Figyelembe véve, hogy ideális családok nem léteznek, és mindegyiknek megvannak a maga többé-kevésbé működésképtelen területei, érdemes észben tartani, hogy az adott személy felnőttkori következményei megmutatják, milyen hatékonyan működik a rendszer.
Ha elgondolkozunk azon, hogy valójában mi teszi működésképtelenné a családot, érdemes megszabadulni a köznyelvben értett „patológia” sztereotípiájától. Sajnos gyakran a figyelemre méltó otthonokban előfordul a gyermek elhanyagolása, aminek nincs olyan formája, amely a nyilvánosság számára nyilvánvaló.
DDD vagyok. Szükségem van terápiára?
A DDD gyökerei a gyermekkori élmények, amikor a családok különféle romboló stratégiákat alkalmaztak, hogy ellensúlyozzák a tapaszt alt hiányosságokat, anélkül, hogy a diszfunkcióra hatással voltak. Ezek a felnőttkorban megismételt, nem fejlődési modellek csak súlyosbítják az élet kellemetlen és frusztráló tüneteit.
Sajnos pusztán az a tény, hogy felnőtt vagy, és a magad módján építed fel a valóságodat, nem elég ahhoz, hogy megszabadulj a gyermekkori nem kívánt szerepektől vagy stratégiáktól. Idővel kiderül, hogy a családtól való látszólagos elszakadás ellenére lehetetlen megszabadulni a kedvezőtlen automatizmusoktól. Ha nem veszi észre, hogy a jól ismert munkafolyamatok kudarcot vallanak, és gyakran több kárt okoznak, mint hasznot, szinte lehetetlen elengedni őket. Sajnos gyakran csak így működik az ember.
Ha észreveszi a DDD tüneteit, döntsek a pszichoterápia mellett?Nem feltétlenül. A legtöbb ember, aki jobb vagy rosszabb módon észleli a DDD tüneteit, magától kezeli a mindennapi életben. Családot alapítanak, dolgoznak, barátságokat kötnek, nem akarják régi sebeket feltenni, nem érzik, hogy ez valami jót hozna az életükbe. Azonban egyre többen hajlanak a terápia felé, akiknek nehézségei vannak a másokkal való kapcsolatukban, üresnek érzik magukat, vagy nehezen építik fel a kielégítő mindennapokat. A pszichoterapeuta társ a múltba vezető úton, melynek fő célja az új cselekvési módok megértése, megnevezése és megvalósítása. A jól ismert módszerektől való eltérés általában nagy nehézséggel vagy akár fájdalommal jár. A családdal kapcsolatos illúziótól való megszabadulás és a kellemetlen emlékekhez való visszatérés szükségessége általában az egyetlen módja annak, hogy javítsa élete minőségét. A pszichoterapeuta támogatása általában elég hatékony az egyensúly helyreállításában.
A DDD terápia alapelvei
A pszichoterápia a DDD-szindrómával kapcsolatban abból áll, hogy egy diszfunkcionális mintát dolgozunk fel, elsajátítjuk a szerepben való működés képességét anélkül, hogy bűntudatot éreznénk, a feltétlen hűség kényszere vagy mások megmentése, vagy a közelség, saját érzelmek és érzelmek elől való állandó menekülés. tapasztalatok.
A munkával érintett területek is nehezen elviselhető érzelmi állapotok, készségek hiánya vagy belső beleegyezés az öröm érzésébe, automatikusan bekerülnek például az áldozat szerepébe, annak ellenére, hogy az ilyen pozíció felvállalását alátámasztó objektív tények hiányoznak.
A szomatikus tünetek meglehetősen gyakori okai a pszichoterápia választásának. Visszatérő, nehezen diagnosztizálható egészségügyi problémák, amelyekkel együtta családi otthoni problémák hozzájárulnak a DDD diagnózisához.
Nem akarva megkettőzni a családi otthonból tanult diszfunkcionális sémákat, a terápia során szükséges megnevezni és elfogadni az igazságot önmagáról és szeretteiről. A pszichoterapeutával való egyéni kapcsolatfelvétel vagy a támogató csoport találkozóin való részvétel során annak a személynek, aki egy hiányosságokkal küzdő napot szeretne megbirkózni, felnőtt gyermekként kell azonosítania magát egy diszfunkcionális családból.
A következő lépés az, hogy kiszélesítsd a betekintést a gyermekkori élmények területére, és arra, hogy ezek miként határozzák meg a hiedelmeket, a kapcsolati megküzdést, a nehézségeket, és hogyan alakul ez a jelen életben való viselkedésben.
A DDD terápiás folyamat végállomása a változások bevezetése, melynek eredményeként az önmagán dolgozó ember elsajátítja azt a képességet, hogy a mások iránti tisztelet jegyében elfogadja és gondoskodjon önmagáról. Ez az út lehetővé teszi a szülők szemléletének megváltoztatását, tekintélyt adva nekik és korábbi tetteiknek felnőtt korukban. Az egyensúlyba való visszatérés és a deficitek leküzdése soha nem könnyű folyamat, ennek ellenére érdemes megfontolni a pszichoterápia melletti döntést, ha az élettel való elégedettség érzése nem érhető el a meglévő nehézségekkel vagy hiányosságokkal való megküzdési stratégiákkal.
A bánat és a fájdalom lassú elengedése lehetővé teszi a DDD-szindrómás személy számára, hogy a fejlődés különböző szakaszain ismét átessen, megfelelő odafigyeléssel és tisztelettel körülvéve.