A nagymamák és nagyszülők gyakran utódaik gyermekei gyámjaként működnek. Egy új kutatás azt mutatja, hogy a nagymamákat és unokáikat különleges kötelék köti össze. Kiderül, hogy néha erősebb, mint az anya-gyerek kapcsolat. Az eredményeket a Proceedings of the Royal Society B folyóiratban tették közzé.
James Rilling pszichiáter és antropológia professzor és egy kutatócsoport ötven olyan nő agyműködését követte nyomon, akik nagymamák, akiknek legalább egy biológiai unokája van 3 és 12 év között.
A nőknek képeket mutattak meg unokájukról, ismeretlen gyermekükről, unokájuk szülőjéről és ismeretlen felnőttről, majd MRI segítségével megvizsgálták agyi funkcióikat. A nagymamákat egy kérdőív kitöltésére is kérték, amely alapján meghatározták a kapcsolat iránti elkötelezettségüket és az unokához való kötődésüket.
Az unokáimról készült fényképeket nézve az érzelmi empátiával és mozgással érintett területek aktiválódtak. Azok a nagymamák, akik a kognitív empátiában érintett agyterületek (temporo-parietális kapcsolat és dorsomedialis prefrontális kéreg) erősebb aktiválódását tapaszt alták unokáik fotóinak megtekintésekor, jobban szerettek volna részt venni unokáik gondozásában.
Az apák, nagymamák korábbi tanulmányainak eredményeihez képest erősebben aktiválták az érzelmi empátiában és motivációban érintett régiókat. Az eredmények arra utalnak, hogy az érzelmi empátia kulcsfontosságú része lehet a nagymama unokáira adott válaszának.